A tavalyi év folyamán 40 százalékkal nőtt a falusi turizmussal foglalkozó bejegyzett gazdaságok száma Szerbiában, így jelenleg több mint 700 ilyen létesítmény van bejegyezve az E-turista rendszerben.

„Valószínűleg még mindig sokan tevékenykednek a szürke zónában” – mondta Husein Memić turisztikai és ifjúsági miniszter a Beta ügynökségnek.

Szerinte az E-turista rendszerbe való fokozott regisztrációt a hazai üdülési támogatási rendszer bevezetése váltotta ki, hiszen tavaly a hazai polgárok több mint 10 ezer utalványt használtak fel vidéki gazdaságokban.

„Tekintettel a falusi turizmus Szerbiában való terjeszkedésére, minden bizonnyal még legalább 700 vidéki gazdaság működik a szürke zónában” – tette hozzá a miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy a magánszálláshelyet jogellenesen bérbe adó természetes személyek tisztességtelen versenyt képviselnek minden törvényesen működő vendéglátóval szemben.

„Továbbra is nagy számban vannak olyan magánszállásadók, akik nem fizetnek adót, illegálisan üzletelnek, így a szálláskapacitások és a vendégek száma egyes helyeken továbbra is magasabb, mint amit a statisztikák mutatnak” – mondtaMemić.

Hozzátette, hogy az idén kibocsátott 100 ezer belföldi üdülési utalvány több mint fele már a forgalomba bocsátás első napján gazdára talált.