A főügyész helyettesei az Országos Ügyészi Tanácsnál (DVT) fegyelmi eljárást kezdeményeztek Nenad Stefanović főügyész ellen.

Az N1 tudósítása szerint azért kezdeményeztek ellene fegyelmi eljárást, mert „megingatta a polgárok ügyészségbe vetett bizalmát” és mert „nyilvánvalóan hazug tartalmú közleményeket” adott ki.

A feljelentéseben egyebek közt az áll, hogy Stefanović február 22-én első helyettesét, a korrupcióellenes osztályon dolgozó Brankica Marićot arra utasította, hogy közvetlenül a munkaidő lejárta előtt tájékoztassa Bojana Savović államügyész helyettest, hogy áthelyezte őt egy másik osztályra, és már nem folytathatja megkezdett ügyeit sem. Ez, mint emlékeztetnek az ügyészek, aznap történt, amikor Savović elrendelte, hogy vegyék őrizetbe a Szerbiai Villanygazdaság visszaélésekkel gyanúsított illetékeseit.

Leváltották az ügyészt, aki tegnap elrendelte a Villanygazdaság illetékeseinek letartóztatását

A fegyelmi feljelentésben továbbá kiemelik, hogy Stefanović arra utasította Marićot, hogy ő hallgassa ki az őrizeteseket, holott az ügy hivatalosan még Bojana Savovićnál volt, ugyanis akkor még nem zárult le az ügyészség munkatervének megváltoztatásával kapcsolatos folyamat.

Az ügyészek azzal is vádolják Stefanovićot, hogy az ezt követő napokban két, hazug állításokat tartalmazó sajtóközleményt is kiadott.

A kollégái szerint egyébként Stefanović bűnlajstroma „túlságosan is hosszú” viselkedésére is számos alkalommal volt panasz volt, ezért tetteinek kivizsgálását követelik.

A „szófogadatlanokat” váltják le a belgrádi Felső Ügyészségen?