Megalakul a Vajdasági Tanyaszínház Alapítvány, így döntött pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Tanács. Fremond Árpád MNT-elnök szerint ezzel a Tanyaszínház intézményesítése a cél, valamint támogatásának hosszú távú rendezése és épületkomplexumának fenntartása.

Az alapítványnak öt alapítója lesz: a Tanyaszínház Egyesület, az MNT, Topolya község önkormányzata, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Az alapítvány igazgatóbizottságának 5 tagból fog állni, ők választják meg az ügyvezetőt. Az MNT-t Hugyik Richárd, a Végrehajtó Bizottság kultúráért felelős tagja képviseli majd az alapítványban.

Módosult a tanács idei költségvetése is, mert növekedtek a különböző forrásokból érkező eszközök: a tartományi kormány megemelte a nemzeti tanácsok finanszírozására elkülönített keretösszeget, így az MNT közel 4 millió dinárral többre számíthat innen a tervezettnél, de önkormányzatoktól is a tervezettnél nagyobb támogatás érkezik, Fremond Árpád itt Magyarkanizsát és Topolyát emelte ki. A költségvetés összesen 45 millió dinárral nőtt, és most több mint 1, 314 millió dinárt tesz ki.

Az MNT 7. rendes ülésén 87 napirendi pont szerepel, többek között a vajdasági magyar, kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági, valamint hivatásos és amatőr regionális rendezvényekről, illetve versenyek pontszerző kvalifikációjának a megszerzéséről is döntöttek a képviselők.

A Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány igazgatóbizottsági tagjává a zentai Laták Istvánt választották.