Tervszerűen zajlott az akció, amelyet a határsávban végeztek kedden a belügyminisztérium egységei és ennek köszönhetően 300 migránst találtak, ezt Ivica Ivković rendőrezredes nyilatkozta szerdán. Hozzátette, több mint jó eredményt értek el.

Ivković azt mondta, hogy a múlt héten több alkalommal is arról értesítették a rendőrséget, hogy lövéseket hallani az erdőből, majd hozzátette, július 24-én egy ember meghalt, ezt az ügyet gyilkosságként kezelik.

„Úgy döntöttünk, hogy az akciót kedden hajtjuk végre. 6.800 hektárnyi erdős területet ellenőriztünk, a terep kifejezetten nehezen megközelíthető volt. Erdős rész, tele bokrokkal, de a rendőrség áldozatának és kitartásának köszönhetően a tegnapi eredmények több mint jók lettek”, mondta Ivković az RTS-nek.

Szavai szerint 300 migránst találtak, de az ország északi befogadóközpontjaiban jelenleg nincs hely, ezért egy részüket Preševoba szállították.

Kiemelte, ez nem az első ilyen jellegű akció. A migránsokat délre szokták szállítani, de ők valahogy megtalálják a módját, hogy ismét északra jöjjenek és megpróbáljanak átjutni az Európai Unióba.

A kérdésre, miszerint ezek az akciók megnyugtatják-e a veszélyeztetett területeken élőket, az ezredes azt mondta, hogy a cél, hogy a polgárok biztonságban legyenek.

Ivković kiemelte, a polgárokkal való beszélgetésből az derül ki, hogy ők “több mint elégedettek az eredménnyel”.

A kérdésre, miszerint honnan a fegyver a migránsoknál, Ivković csak annyit mondott, 13 migránsnál találtak fegyvereket, őket előállították.

Ivković szerint a probléma csak északot érinti, majd hozzátette, minden kapacitásukkal küzdenek a válság ellen, kiemelve, véleménye szerint jobban is, mint lehet.

Hiába a nagy akció, Hajdújáráson tucatjával sétálnak a migránsok

Ivica Ivković (Vajdasági RTV, Screenshot)