Évről évre nő Szijjártó Péter repülővel megtett kilométereinek száma, idén akár a félmillió kilométeres határt is átlépheti a tavalyi 440 ezres teljesítmény után, írja a 24.hu.

A portál a Flightradar24 adatai alapján azt írja, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter szeptember közepére már annyit repült, mint a Föld és a Hold közötti átlagtávolság, azaz 384 400 kilométert, ehhez tavaly tíz hónapra volt szüksége.

Szijjártó Péter repülőútjait a minisztérium bejelentései és repülési adatok alapján összesíti a Flightradar24, amely szerint a külügyminiszter idén eddig több mint százhatvanszor szállt fel valamelyik állami gép fedélzetére, és több mint 550 órát, azaz 23 napot töltött a levegőben, írja a portál.

Szijjártó Péter idei rekordjához hozzájárult több dél-amerikai és távol-keleti látogatás: már januárban járt Közép- és Dél-Amerikában, akkor Davosból utazott Kubába, onnan Ecuadorba, majd Mexikóba. Több közép-ázsiai látogatás mellett járt Kínában, Hongkongban és Japánban is.

A miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) gépeit használja az utazásokhoz, a legtöbbször a business jet kategóriába tartozó Dassault Falconnal repült, de gyakran igénybe vette a 140 személy befogadására is alkalmas Airbus A319-eseket is.

A 2022-es utak összesítéskor a repülések költségeit minimum 1,5–1,8 milliárd forintra becsülték a 24.hu által megkérdezett szakértők.

Szijjártó: Magyarország embert küld a világűrbe

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt (b) a Liszt Ferenc-repülőtéren 2019. október 30-án. (Fotó: MTI/KKM)