Őrizetbe vettek egy fiatalkorú török férfit, aki Mórahalom térségében, a határkerítésen átmászva fegyverrel fenyegette a rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel kedden. Azt írták: a határkerítés távfelügyeleti rendszerét kezelő rendőrök szeptember 25-én 9 óra körül észleltek Mórahalom térségében egy kisebb csoportot, amelynek tagjai létrán másztak át szerb oldalról a határkerítésen.

Hozzátették: a helyszínre irányított két határvadász és a rendőrjárőr a határkerítések közötti manőverúton akart intézkedni a feltartóztatott fiatalkorú férfival és társával szemben, míg harmadik társuk a létra tetején maradt. A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú férfi elővette a ruházatába rejtett működőképes maroklőfegyvert, azt csőre töltötte és a tőle egy-két méterre lévő, intézkedni kívánó rendőrökre fogta. Eközben a harmadik férfi a kerítéshez támasztott létráról Szerbia felől fenyegette lőfegyverrel a rendőröket.

A fenyegetés miatt a rendőri intézkedés meghiúsult, a három férfi visszamászott a kerítésen Szerbiába. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint lövés és személyi sérülés nem történt.

Hozzátették: a reggeli intézkedésben részt vevő határvadász 11 órával később, egy Mórahalom közelében feltartóztatott, 23 tagú csoport tagjai között felismerte a fiatal férfit, aki korábban lőfegyvert fogott rá. A fiatal férfit kiemelték a csoportból és előállították, majd őrizetbe vették. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan, fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, és lőfegyverrel visszaélés miatt folytat nyomozást a fiatal török férfi ellen, aki gyanúsítottkénti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.