Juraj Blanár szlovák külügyminiszter hétfőn Párágában kijelentette, hogy Szlovákia kormánya tiszteletben tartja Szerbia területi integritását és nem ismeri el Koszovót független államként.

Blanár ezt cseh hivatali kollégájával, Jan Lipavskýval közös sajtótájékoztatóján mondta, az ukrajnai válsággal összefüggésben, amelyet, mint mondta, Oroszország megtámadott.

– Elítéljük Oroszország tettét, ami a nemzetközi jog megsértése. Az olyan országok számára, mint amilyen Szlovákia is, a nemzetközi jog tiszteletben tartása a legerősebb fegyver a kezünkben. Ugyanígy sértették meg a nemzetközik jogot Koszovó tekintetében is, ezért mi egyike vagyunk annak az öt országnak, amely nem ismeri el Koszovó függetlenségét – szögezte le Blanár.