A szabadkai távhőszolgáltatás során tapasztalható problémákkal kapcsolatosan adott ki sajtóközleményt Szabadka Polgári Mozgalma. Levelüket az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.


A Szabadkai Távfűtőművek késéssel kezdte meg a fűtési idényt a Patria hotelnél található, a Belgrád-Budapest gyorsvasút részét képező felüljáró kiépítési munkálatai miatt. Így a fűtés csak november elején indult el, sok nehézség után, többnyire a lakótömbökben található fűtőállomásokon. Nem történt meg a levegőztetés, ahogyan a korábbi években, így a diszpécser-szolgálatnál folyamatosan csöngött a telefon, ezután a csövek levegőztetését elvégezték ugyan, de szelektíven. Ugyanakkor így is hidegek maradtak a fűtőtestek a város legnagyobb részén – napközben és éjjel is. A Távfűtőművekben azt mondják, a szabály az, hogy ha 14 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, le kell állítaniuk a hőenergia-ellátást az egész városban, és csak akkor indíthatják újra, ha a hőmérséklet 14 fok alá csökken. A gond akkor van, amikor újraindítják a fűtést, a radiátorok azonban hidegek – a Távfűtőművek diszpécser-szolgálatának magyarázata szerint ugyanis négy órának kell eltelnie, hogy a radiátorok elkezdjenek felmelegedni. Szabadka Polgári Mozgalma felteszi a kérdést a helyi önkormányzat illetékeseinek: vajon miért fizetnek magas fűtésszámlákat a szabadkaiak, ha a Távfűtőművek a „hideg-meleg” működési elven dolgozik? – írja Szabadka Polgári Mozgalma.