Minimális előrelépést tett a polgárok szociális védelme terén Szerbia, így az európai mércékhez sem közelített, áll az Európai Bizottság minap közzétett jelentésében.

Ami a szociálpolitikát és a foglalkoztatási politikát illeti, visszafogottan felkészültnek nevezi Szerbiát a bizottsági jelentés.

A dokumentum kiemeli, hogy valamiféle előrelépés történt a munkahelyi biztonság tekintetében, de nagyon sok hiányosság is van, amin Szerbia egyáltalán nem dolgozik.

Példaként hozza fel, hogy még mindig nem fogadták el a Biztosíték a fiataloknak elnevezésű programot, amit az EU alkalmaz és amely abban segíti a fiatalokat, hogy tudást és gyakorlatot szerezzenek az iskoláztatásukat követően.

Mindezekről a témákról a csatlakozási tárgyalások 19-es cikkelye is szól, amelyről a sajtó is ritkán beszél, pedig az egyik legfontosabb az emberek életszínvonalát illetően. Hiányosságként emelik ki azt is, hogy nem fogadták el az új Munkatörvényt sem.

Ami a szociális védelmet illeti, a legfrissebb adatok szerint a lakosság 28,4 százalékát veszélyezteti a szegénység, az EU-ban ez az arány 21,7 százalék. A szegénység a 18 és 24 év közöttieket, valamint a 65 év felettieket veszélyezteti a leginkább, vagyis a nyugdíjasokat. A jelentés megállapítja, hogy a szociális segély nem jut el minden polgárhoz, akinek valóban szüksége lenne rá.

Egy háromtagú család esetében a szociális segély 15.806 dinár, míg a minimális fogyasztói kosár pedig 39.623 dinár. Minden olyan háztartást fenyeget a szegénység, amelyben 43.315 dinár a havi bevétele.

A dokumentum kiemeli, hogy a szociális segélyre jogosultak száma is csökkent, miközben az életszínvonal is.

Szerbiának továbbra sincs új stratégiája, ami a szociális védelmet és szociális támogatást illeti. Továbbra is nagyon sok gyermek esik kívül a rendszeren. Semmilyen döntés és előrelépés, de szándék sem tapasztalható, hogy a szociális segély elérhetőbbé váljon azok számára, akik rászorulnak, de annak érdekében sem történt előrelépés, hogy a szociális segély összegét megemeljék.