A Hamász vezetői azt állítják, hogy azért hajtották végre az október 7-i támadást Izrael ellen, mert úgy vélték, hogy a palesztinok ügye kezd elfelejtődni, és csak erőszakkal lehet azt újjáéleszteni.

Ezreket öltek meg Gázában, egész családokat irtottak ki. Az izraeli légicsapások palesztin városrészeket változtattak romhalmazzá, miközben az orvosok sikoltozó gyerekeket kezelnek sötét kórházakban, érzéstelenítés nélkül. Az egész Közel-Keleten elterjedt a félelem, hogy kitörhet egy szélesebb körű, regionális háború.

A Hamász vezetőinek véres számtana szerint azonban a vérontás nem egy számítási hiba sajnálatos eredménye. Éppen ellenkezőleg, azt mondják: ez egy nagyszerű eredmény – a status quo megdöntése és az Izrael elleni harcuk új, bizonytalanabb fejezetének megnyitása – szükséges ára.

Szükséges volt, hogy „az egész egyenlet megváltozzon, és ne csak egy összecsapás legyen” – mondta Halil el-Hajja, a Hamász legfelsőbb vezetőtestületének tagja a katari Dohában a The New York Timesnak, amelyet az Index.hu szemlézett.

Sikerült a palesztin kérdést újra a figyelem középpontjába helyezni, és most senki sem tapasztal nyugalmat a térségben.

A Hamász vezetői dicsérték az október 7-i támadó műveletet, és egyesek azt remélik, hogy az egy olyan tartós konfliktust indít el, amely véget vet az együttélés minden látszatának Izrael, Gáza és a körülöttük lévő országok között.

Remélem, hogy az Izraellel szembeni hadiállapot minden határon állandósul, és hogy az arab világ mellénk áll – mondta Taher el-Nunu, a Hamász médiatanácsadója a The Timesnak.

Az elmúlt hetek interjúiban a Hamász vezetői, valamint a csoportot nyomon követő arab, izraeli és nyugati tisztviselők azt mondták, hogy a támadást a gázai parancsnokok egy szűk köre tervezte meg és hajtotta végre, akik nem osztották meg a részleteket saját politikai képviselőikkel külföldön vagy regionális szövetségeseikkel, például a Hezbollahhal, így az enklávén kívüli embereket meglepte a támadás kegyetlensége, mértéke és hatósugara.

Ami megváltoztathatja az egyenletet, az egy komoly cselekedet, és kétségtelenül tudtuk, hogy a reakció nagyszabású lesz. Azonban közölnünk kellett az emberekkel, hogy a palesztin ügy nem fog meghalni – mondta el-Hajja.

Két olyan arab tisztviselő szerint, akiknek kormányai tárgyalnak a Hamásszal, az egyik fő cél az volt, hogy minél több izraeli katonát ejtsenek fogságba, hogy egy fogolycserében felhasználhassák őket.

Az egyik regionális biztonsági tisztviselő szerint a Hamász arra számított, hogy a támadás megkezdését követően a palesztinok máshol is fellázadnak Izrael ellen, más arab népek a kormányaik ellen lázadnak, és a csoport regionális szövetségesei, köztük a Hezbollah is csatlakozik a harchoz.

„A Hamász célja nem az, hogy Gázát irányítsa, és vizet, áramot és hasonlókat biztosítson. A Hamász, a Kasszam és az ellenállás felébresztette a világot mély álmából, és megmutatta, hogy ennek a kérdésnek továbbra is az asztalon kell maradnia” – mondta el-Hajja, a politikai iroda tagja, kiemelve: a cél nem a gázai helyzet javítása volt, hanem a jelenlegi állapotok teljes megdöntése.

A Nova fesztivál néhány kilométerre van a Gázai övezet határától – Október 7-én a Hamász itt legalább 270 fesztiválozó fiatalt gyilkolt meg
Forrás: AFP