Ma is tüntettek a gazdák, délutánra feloldották az autópálya kijáratát Újvidék közelében. A gazdák szürkületre befejezték az autópálya megközelítésének blokkolását, a lejára előtt ugyanis traktorokkal tiltakozó tüntetők állták el az utat. Ezen kívül vasárnap körutat is szerveztek Újvidéken keresztül, szintén traktorokkal.

Mint közölték, ezen az útvonalon nem álltak meg, az autópálya be- és lehajtóját a mai napon is lezárták, ahogy azt már pénteken és szombaton is megtették.

https://www.facebook.com/Radio021/videos/641002961574125/

A minisztérium holnapra tárgyalni hívta az elégedetlen gazdák képviselőit. Hetedik napja vonulnak utcára a termelők Szerbiában, Szabadkán, Békovánál és Újvidéken is voltak ma útzárak, továbbá figyelemfelkeltő traktoros felvonulások. Holnapra ugyanakkor egyeztetést javasolt az illetékes tárca, arra kérte a mezőgazdasági szervezetek képviselőit, hogy közösen, együtt próbáljanak megoldást találni a jelenlegi helyzetre. Az a cél, hogy egy olyan közös javaslatot fogadjon el a kormány hétfőn, amely mindenkinek megfelel – teszik hozzá.

A minisztérium szerint a jövedéki adó nélküli gázolaj vásárlásra vonatkozó követelésük helyénvaló, a törvény szerint ugyanis január elsejétől jövedéki adó visszaigénylésre lesz lehetőségük a gazdáknak. A tüntető gazdaszervezetek a tárgyalás lehetőségét ugyanakkor feltételhez kötötték: csak a jövedéki adó nélküli üzemanyag-vásárlás biztosítása esetén hajlandók leülni a kormány képviselőivel, akiket holnap 18 órakor látnának vendégül Kiszácson, a helyi mezőgazdasági klubban.