Ellenzéki képviselők megint megzavarták az albán parlament ülésszakát a Szocialista Párt vezette kormány „tekintélyelvű hatalma” ellen tiltakozva, írja a 444.hu.

Az ellenzéki Demokrata Párt képviselői székeket halmoztak egymásra az ülésterem közepén, és füstgyertyákat gyújtottak, amikor Edi Rama kormányfő megérkezett és leült szavazni a jövő évi költségvetésről. Az ellenzéki képviselőket testőrök akadályozták meg abban, hogy közel kerüljenek a kabinet tagjaihoz.

A kormányzó Szocialista Párt (PS) – ami 74 képviselőt küldött a 140 tagú törvényhozásba – gyors szavazással, 5 perc alatt lezárta az ülésszakot. A különböző költségvetési tételekről később várható tárgyalás.

Az egyik meggyújtott füstgyertya miatt kisebb tűz keletkezett, amit az ellenzéki képviselők oltottak el.

Az ellenzék parlamenti bizottságot szeretne felállítani Edi Rama és más vezető kormánytisztviselők feltételezett korrupciós ügyeinek kivizsgálására, de a szocialisták szerint a bizottság megalakítása nem felelne meg az alkotmányos feltételeknek.

Gazmend Bardhi ellenzéki képviselő azt mondta: „Azért küzdünk, hogy megmutassuk: a parlament nem képviseli az albánok érdekeiket”.

Bledar Cuci belügyminiszter, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a tiranai kormány az eddigi legnagyobb költségvetést készül elfogadni, ami duplája a szocialista vezetés hatalomra kerülésekor elfogadott 2013-as büdzsének. „Egy demokráciában az ellenzék alternatívákkal, nem füstgyertyákkal kommunikál” – mondta.

A rendbontás októberben kezdődött, két nappal azután, hogy korrupcióval vádolták meg Sali Berisha volt miniszterelnököt, a Demokrata Párt elnökét egy földvásárlási programmal összefüggésben. Az ügyben a tiranai ügyészség folytat vizsgálatot.

Az ügyészek azzal is megvádolták a 79 éves Berishát, hogy jogtalanul szerzett előnyöket a vejének. A volt miniszterelnök szerint az ellene indított támadás politikai indíttatású, a hátterében pedig Edi Rama kormányfő áll.

Így tüntet a parlamenti ellenzék Albániában (Fotó: Beta/AP Photo/Florian Abazi)