Részleges megegyezésre jutottak kedden a gazdák és a kormány, a tervek szerint pedig folytatódnak a megbeszélések vasárnap Kiszácson. A blokádok véget érnek ugyan, azonban a traktorok az út szélén maradnak.

A gazdák képviselete kijelentette, hogy Ana Brnabić miniszterelnökkel,és társaival folytatott beszélgetést követően tájékoztatni fogják a többi gazdát a hallottakról, és csak ezt követően tudják majd biztosra megmondani, hogy sikeres volt-e a megbeszélés. Bejelentették, hogy bár az útlezárásoknak vége, a traktorok továbbra is az utak mellett fognak állni, így várva a vasárnapi találkozót. Mileta Slankamenac, a Mezőgazdaság Túléléséért Kezdeményezés titkára kijelentette, előrelépés van az egyik alapvető követelmény teljesítésében, ami az árutőzsdei kérdés megoldása.

Ami a hektáronkénti 35 000 dináros növénytermesztési támogatást illeti, a kormánytól a gazdák 18 000 dináros ajánlatot kaptak, míg a maradék 17 000 dinárt a vetőmag- és a műtrágya számlákkal igazolnák. Leszögezték, megvárják, hogy a Földművelésügyi Minisztérium végül mit ajánl vasárnap az ülésen, de ez egyelőre elfogadható.

Miroslav Matković gazda elmondta, hogy a gázolajjal kapcsolatban olyan ajánlatot kaptak a kormánytól, hogy mindazok, akik rendelkeznek NIS mezőgazdasági kártyával, ők 179 dináros áron, 50 dináros visszatérítés mellett tankolhatnak, míg mások, akik más töltőállomásnál vásárolnak, normál áron, ők 50 dinár/literenkénti visszatérítést kaphatnak.

A gazdák azt is közölték, hogy Ana Brnabić megígérte, vasárnap érkezik Kiszácsba, Jelena Tanasković agrárminiszterrel együtt. Mint kifejtették, a tervek szerint a találkozón bizonyos számú újságíró is jelen lesz, hogy a közvélemény megismerje a beszélgetés minden részletét.