Az idén tizedik alkalommal szervezi meg a Vajdasági Baráti Egyesület a jótékonysági Mikulás-estet Budapesten, amelyre december 10-én a Fonó Budai Zeneházban kerül majd sor. A rendezvény bevételével ezúttal a tóthfalusi Kaszap István Kollégiumot és a kárpátaljai Szernyei Gimnáziumot támogatják a szervezők.

Idén is vállalták a felkérést vajdasági származású művészeink: Csorba Lóci, Jegercsik Csaba illetve Korhecz Imola és a Cimbora Együttes. Mellettük a tóthfalusi Kaszap István Kollégium Csillagok ifjúsági zenekara és a Szernyei Gimnázium Vadrózsák csoportja fog fellépni.

Kézműves termelőink is hozzájárulnak az est sikeréhez: a Hernyák Birtok borai, a Sonkamester sonkái és a Balkan Grill pljeskavicai várják a vendégeket, akik a 3000 forintos jegy megvásárlásával fognak hozzájárulni a nemes cél támogatásához, de van lehetőség 6000 forintos kiemelt támogatói jegy vásárlására is. Tombola is lesz értékes nyereményekkel, ez a bevétel is a támogatottaké lesz.

A részvételhez regisztrálni kell a vajdasagibarat@gmail.com címen december 5-ig. Regisztrációkor azt is jelezzék, ha 12 év alatt gyerekkel érkeznek, ugyanis minden jelen lévő gyerek Mikulás-csomagot fog kapni. A 6 év alatti gyerekeket külön jelezzék, mert ők másféle csomagot kapnak.