Verbász község remek példája annak, hogyan is sértik meg a törvényt a választási kampány során. A község elöljárói, a közvállalatok igazgatói, a helyi közösségek tagjai és titkárai a napokban házról házra járnak és ajándékokat – műszaki cikkeket, rollereket, kerékpárokat, Pertini-játékokat, fűnyíró trimmereket – osztogatnak. Erről a párt helyi szervezetének a Facebook-oldala nyújt naprakész tájékoztatást. Közleményük szerint az ajándékokra a párt tagjai és szimpatizánsai gyűjtötték össze a pénzt.

A Helyi Alternatíva nevű polgári egyesület szerinte a haladók ily módon politikai célokra használják fel a szociálisan rászoruló rétegeket.

„Valószínűleg visszaélnek a Szociális Központ nyilvántartásával. Az ajándékokra költött pénz eredete ellenőrizhetetlen. A legutóbbi választásokon tudomásunk szerint az ajándékok mellett további 3000 dinárba került egy szavazat. Mivel a hatalmi koalíció rossz politikája miatt romlott a lakosság életszínvonala, úgy látszik, az ajándékok értékének is emelkednie kellett annak érdekében, hogy rájuk szavazzanak” – nyilatkozta Jovan Radović az egyesületből. Elmondása szerint a legnagyobb gond az, hogy ily módon a korrupcióban az egész társadalom részt vesz: a szavazóktól kezdve, akik a kétes eredetű ajándékokkal apró szükségleteiket elégítik ki egészen a politikusokig, akik a már bejáródott módon csapolják meg a közpénzeket.