A szerb kormány csütörtöki ülésén rendeletet hozott a T-500-as lisztből sütött kenyér gyártásáról és forgalmazásáról, amelynek értelmében a Száva kenyér árát a továbbiakban is 54 dinárban maximalizálták.

Az előírt termelői ár 46,31 százalék, a nettó árra számolt haszonkulcs pedig nem haladhatja meg a hat százalékot.

Az árkorlátozás nem befolyásolja a pékek ügyvitelét, mivel a haszonkulcsok megmaradtak az eddigi szinten, ellenben pozitív hatása lesz a vásárlókra nézve, olvasható a szerb kormány által kiadott sajtóközleményben.

A piacon történő nagyobb kilengések megakadályozása és a lakosság életszínvonalának megóvása érdekében, és figyelembe véve, hogy a piaci helyzet továbbra is bizonytalan, a kormány december 31-ig meghosszabbította a kőolajszármazékok árának korlátozásáról szóló rendeletét is.

A csütörtöki ülésen határozatot fogadtak el egy egyszeri szociális segély kifizetéséről a szociális segélyből élők, az ápoltak és más rászorulók részére, amivel több mint 200 ezer polgár jogosult.