Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke kijelentette, hogy pártja hazafias párt, a párt korábbi elnöke, Slobodan Milošević néhai államfő pedig a szerb nép ébredésének szimbóluma.

– Úgy gondoljuk, Szerbia számára a legjobb megoldás, ha Vućić laz elnök, Dačić pedig a kormányfő. Ugyanis ez szavatolhatja a politikai stabilitást, a gazdasági és társadalmi fejlődést, amelyben minden állami szerv működik, a nemzeti és állami érdekek pedig prioritást élveznek – közölte Dačić, aki a Szerbiai Szocialista Párt, az Egységes Szerbia és a Szerbiai Zöldek alkotta koalíció által állított Ivica Dačić – Szerbia miniszterelnöke elnevezésű lista vezetője és húzóneve is egyben.

A hírhedt véreskezű néhai szerb diktátor által alapított párt jelenlegi vezetője egy užicei kampányrendezvényen szólalt fel, ahol többek közt azt is ismertette, hogy az SPS célja, hogy önálló és független külpolitikát folytasson.

– Koalíciós partnereinkkel garantálni tudjuk a nemzeti és állami érdekeket. Álláspontjaink világosak: nem ismerjük el Koszovót, amely az ENSZ-be sem léphet be, és folytatjuk az elismerések visszavonására irányuló politikánkat – jelentette ki Dačić.

Hozzátette, Szerbia nem fog belépni a NATO-ba, mert az „aljas agressziót követett el országunk ellen”, az SPS pedig az ország katonai függetlenségéért száll síkra.

– A boszniai Szerb Köztársaságra pedig úgy vigyázunk, mint szemünk fényére, amely a szerb nép hősies küzdelmével és Milošević daytoni egyezményért folytatott fáradozásainak köszönhetően jött létre. Szeretnénk megóvni jó kapcsolatainkat Oroszországgal és Kínával, mert ők a barátaink – üzente Dačić.

Ivica Dačić (Fotó: 021.rs)