A Topolyai Sport Club vetett véget a belgrádi Partizan tizenhárom mérkőzésből álló győzelmi sorozatának, méghozzá nem is akárhogyan, ugyanis a TSC a Szuperliga 16. fordulójában a szerb fővárosban 4:0-ra nyert a táblázat első helyén álló belgrádiak ellen.

A TSC már a harmadik percben megszerezte a vezetést, egy nem mindennapi góllal, ugyanis Aleksandar Ćirković szögletből lőtt gólt, miután Jovanović kapus alaposan elszámolta a labda ívét. Nyolc perccel később már 2:0 volt a vendégeknek: a főszereplő ezúttal is Ćirković volt, aki ismét a bal oldalról ívelt be egy szögletet, Milosavljević a gólvonal előtt álló Stojićhoz csúsztatta a labdát, aki közelről a kapuba fejelt. Ezzel nem értek véget a hazaiak megpróbáltatásai, ugyanis a 33. percben ismét Ćirković adott be egy bal oldali szögletet, s a labda elsuhant mindenki előtt, így a másik kapufánál Milan Radinnak csak közelről a kapuba kellett juttatnia a játékszert.

Partizan-támadásokkal indult a második félidő, de mindössze négy percet kellett várni és a TSC megszerezte negyedik gólját: Đakovac remek ütemű kiugratása után Milovanović elé pattant a labda, aki szépen lekezelte, majd higgadtan az üres kapu bal oldalába lőtt.

A TSC ezzel a győzelemmel hét pontra növelte előnyét a negyedik helyen álló Mladosttal és a Vojvodinával szemben: Žarko Lazetić együttese tizenöt mérkőzésen 29 pontot gyűjtött, az éllovas Partizannak negyven, a második helyezett C. zvezdának harminchét pontja van.

A topolyai együttes csütörtökön a TSC Arénában a londoni West Ham Unitedet fogadja az Európa-liga ötödik fordulójában.