November 28-án hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára, napi 10 járat közlekedik majd a két ország között – erősítette meg a MÁV, írja a szegeder.hu. Azt írják, az újranyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között.

Napi öt pár, azaz tíz járat lesz a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat fog kiszolgálni.

A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7 órakor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást). A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A szegedi Nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig érvényes, teljesárú menetjegy ára 6,20 euro, azaz jelenlegi árfolyamon ~2350 forintba kerül majd. Szeged–Horgos, Szeged–Bácsszőlős, Szeged–Hajdújárás között 4,80 euroért, azaz mostani árfolyamon számolva ~1800 forintért lehet utazni. Gyerekek 6 éves korukig ingyen utazhatnak, továbbá Magyarországon 15., Szerbiában 14. életévük betöltéséig féláron. A vonatokra a rendelkezésre álló helyek mértékéig kerékpárjegy is váltható 2 euróért a vonat személyzetnél.

A Magyarországon érvényes kedvezmények csak az országhatárig vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra például nyugdíjasoknak is jegyet kell váltaniuk.

A menetjegyek november 25-től, szombattól érhetők el. Tekintettel arra, hogy jelenleg a vonal nem minden állomásán és megállóhelyén üzemel jegypénztár, illetve a fedélzeten csak korlátozásokkal váltható jegy, utasainak azt javasolja a MÁV, hogy menetjegyüket a MÁV-START nemzetközi jegypénztáraiban, vagy – legkényelmesebb megoldásként – a jegy.mav.hu felületen váltsák meg.

Az első időszak tapasztalatai alapján a magyar vasúttársaság és a szerb társvasút módosíthatja jegyértékesítési ajánlatát, közölte a MÁV.

Ami a szerb oldalt illeti, az előzetes bejelentések szerint Szabadka és Szeged között a jegy 3,2 euróba ( vagyis feleannyiba kerül, mint a magyar oldalon) – 377 dinárba kerül majd. Hivatalos közlemény ugyan még nincs, és a jegyértékesítést az is nehezíti, hogy Szabadkán még mindig tart a központi vasútállomás és az aluljáró felújítása. Így a Szegedre utazóknak előbb el kell sétálniuk a vasútállomás előtt lévő ideiglenes jegyértékesítőbe, ott megváltani a jegyüket, majd átmenniük a vasút másik oldalára az ideiglenesen épített átjárón, ahol a Papp Pál utca felől (vagyis a Lidl oldalán) felszállhatnak majd a Szegedre tartó járatra. Ez a séta legalább 15 percet vesz igénybe, de jobb, ha 20-25 perccel számolunk, sose tudni.

Az eredetileg október 23-ra tervezett személyforgalmi indulást az akkori, a biztosítóberendezés telepítésével és üzembehelyezésével kapcsolatos vállalkozói hiányosságok miatt el kellett halasztani. A próbaüzem megkezdéséhez a hibalistában szereplő hiányosságokat pótolni kellett, és az engedélyeket be kellett szerezni. A szükséges munkálatok elvégzése után végül november 28-tól újraindulhat a személyforgalom.

A közel egy évtized után újrainduló Szeged–Szabadka vasúti személyforgalom első menetrendi időszakában a napi öt vonatpár Szeged, Szeged-Szentmihály, Röszke, Horgos, Királyhalom, Hajdújárás, Palics, Szabadka településeken áll meg.

A vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ös teljes befejezéséig a környezetvédelmi engedélyben foglaltaknak megfelelően továbbra is csökkentett sebességgel, csak 60 km/órával közlekedhetnek a tehervonatok, míg a személyvonatok sebessége a hátralévő kivitelezési feladatok megvalósításával emelhető több lépcsőben. Hosszú távú cél a vonzó, környezetbarát, gyors és minőségi szolgáltatás nyújtása, hogy a két ország között ingázók is minél többen válasszák a környezetbarát közösségi közlekedést, zárta közleményét a magyar vasúttársaság.