A mezőgazdaság „nagypolitika”, és ezt a területet elsősorban a tartományi adminisztrációnak kellene vezetnie. Jelenleg Vajdaság csupán „disztribúciós központ” a pénzelésben, de nem itt hozzák meg a politikai döntéseket – közölte a Szerbia az erőszak ellen tartományi listájának húzóneve és a Srbija Centar (Szerbia Központ) párt alelnöke, dr. Mihailo Brkić.

– Először is definiálni kellene azt, hogy mit jelent Vajdaság. A hatásköröket illetően jelenleg két álláspont van: az egyik szerint vissza kellene állítani az 1974-es alkotmány szerinti hatásköreit, a másik szerint teljesen fel kell számolni az autonómiát. A polgárok legnagyobb része e két állaspont között van. Vajdaság számára alapvető fontosságú a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és az élelmiszeripar, ezért a tartománynak ezeken a területeken kellene rendelkeznie nagyobb szereppel – tette hozzá Brkić.

A politikus szerint a tartományi választásokat azért írták ki előbb, mint a köztársasági és fővárosi választásokat, hogy az utóbbiakkal szemben háttérbe szoruljon. Az is érdekes adat, hogy egyetlen vajdasági önkormányzatban sem lesznek választások december 17-én.

Illusztráció: N1