A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) kihirdette az Orosz Párt – Slobodan Nikolić kisebbségi listát, illetve a Čedomir Jovanović – Másképp kell nevű listát.

Az Orosz Párt – Slobodan Nikolić listát azután hirdették ki, hogy a lista további 397 jogi szempontból megfelelő támogatói nyilatkozatot adott át, ugyanis a lista átadásakor a szükségesnél kevesebbet adtak be.

A RIK bizonyos tagjainak tiltakozását a bizottság elutasította, némelyek szerint ugyanis az Orosz Párt igazából nem kisebbségi és az orosz kisebbség nemzeti tanácsának állásfoglalását követelték, ám a Köztársasági Választási Bizottság elnöke Vladimir Dimitrijević közölte, hogy a közigazgatási bíróság máe 2020-ban határozatot hozott arról, hogy az említett pártnak joga van kisebbségiként indulni a választásokon.

A bizottsági szavazáskor ezt tizenhatan támogatták, tízen ellene szavaztak, egy tag pedig tartózkodott.

A Čedomir Jovanović – Másképp kell nevű listát azután hirdették ki, hogy pótolta a hiányzó 237, jogi szempontból elfogadható támogatói nyilatkozatot: 573 nyilatkozatot adtak át utólag.

A köztársasági választási bizottság a mai napig 17 listát hirdetett ki, amelyek részt vehetnek majd a december 17-ei választásokon.