Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tartott kedden délután lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen jelen volt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter is, aki mai vajdasági körútját zárta a Tisza-parti városban. A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör telt házzal várta őt és a Vajdasági Magyar Szövetség listavezetőit.

Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, aki a VMSZ tartományi listavezetője is elmondta: a VMSZ gazdaságfejlesztési programjában az óbecseiek kimagaslóan teljesítettek, ugyanis 1410 nyertes pályázattal 15 millió eurónyi támogatás lehívását és 30 millió eurónyi beruházást sikerült megvalósítaniuk.

Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke és köztársasági listavezetője emlékeztetett arra, hogy édesapja, Pásztor István halála után fogadta őt Orbán Viktor miniszterelnök, és pár héten belül teljesítette a VMSZ mindhárom kérését: ma egy utasbarát menterenddel elindulhatott a Szabadka és Szeged közötti vonatjárat, a Horgos 2 határátkelő éjjel-nappal nyitva tart (azt nem tette hozzá, hogy január 31-éig) és folytatódik a gazdaságfejlesztési program is. Szerinte a további sikerekhez olyan erő kell, ami Belgrádban és Újvidéken is számít, és ez az erő mandátumokban fejeződik ki. Azok kétségeit, akik számára Aleksandar Vučić államfő megosztó személyiség, azt üzente: a VMSZ nem az ő vazallusa, nem rá kell szavazni, hanem a VMSZ-re.

„Két Bálintra és két hatosra szavazzanak!” – ezt üzente a hallgatóságnak Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter.

„Komoly próbatétel előtt állnak, mert ez a megmérettetés és annak a sikere nem lesz közömbös. Ha van erőnk, ha van összefogás, ha sokan elmennek az itteni magyarok közül szavazni és a Vajdasági Magyar Szövetség, Pásztor Bálint csapata jól szerepel, akkor eredményesek leszünk. Ehhez azonban az átlagnál nagyobb összefogásra, aktivitásra és részvételre van szükség” – szögezte le Lázár János.

A lakossági fórum előtt Lázár János miniszter és a Vajdasági Magyar Szövetség politikusai villámlátogatást tettek a siralmas állapotba került, 2021 tavasza óta gazdátlanná vált Bogdan Dunđerski-kastélyban, amely hosszú ideig Fantast néven szállodaként és étteremként üzemelt. Dunđerski a kastélyt a Szerb maticának hagyta örökül, de végül állami tulajdonba került. A PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinátra a hetvenes években bízták rá az elhanyagolt birtokot. A kombinátot 2015 végén vásárolta meg az MK Group, amely 2021 márciusban bezárta a kastélyszállót.

A visszaszármaztatást a Szerb matica 2012-ben indította meg, és több mint egy évtized után sem került pont az eljárás végére. A kastély közben megy tönkre, és többször is kirabolták.

A látogatás okára nem derült fényt, mert az újságírók nem tarthattak a politikusokkal a kastélyba.