A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Független Szakszervezete (NSPRS) felszólította az oktatási minisztériumot, magyarázza el, mi alapján kötelesek a tanárok összegyűjteni azokat az adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az állam kifizesse az egyszeri 10 ezer dinárt a középiskolások részére – írja a 021.rs.

Felmerült az a kérdés is, hogy az iskoláknak miért kell a szülők nagyszámú, a tanítás szempontjából nem szükséges személyes adatát bekérnie és feldolgoznia.

„Ezek a tanítást megzavaró, a tanárok munkaszerződésében nem meghatározott feladatok, amelyek lényegében ellentétesek a nevelés-oktatás küldetésével, mert a mindenkori kormány politikai akaratának végrehajtói pozícióba helyezik a tanárokat” – állítja az NSPRS.

A tanároknak a diákoktól felvett adatokat Excel-táblázatba kell bevinniük.

„Ily módon élnek vissza a tanárokkal a választások előtti populista akció során, amely valamennyi középiskolás diák szüleinek nagyszámú személyes adatának feldolgozásával jár” – áll az NSPRS közleményében.

A szakszervezet szerint az iskolai dolgozóknak le kell állítaniuk minden ilyen jellegű adatgyűjtéssel kapcsolatos tevékenységet, amíg egyértelmű választ nem kapnak, hogy ezt milyen alapon követelik meg tőlük, és miért rajtuk keresztül valósul meg ez a kormányzati intézkedés.