Aleksandar Kajmaković üzleti partnere, ismertebb nevén Aca Bosanac alapította a Belgrádi Ifjúsági Oktatási és Fejlesztési Központot, amelynek helyiségeiben a Szerb Haladó Párt telefonközpontos dolgozói tevékenykednek készpénzes fizetésért.

Mint a BIRN szövegében elhangzott, a nyilvános pályázati adatbázis szerint az is kiderült, hogy ez a szervezet csaknem 24 millió dinárt, azaz mintegy 200 ezer eurót kapott az államtól pályázatokon 2020-tól máig, ebből 17,7 milliót négyre, foglalkoztatási és a fiatalok vállalkozói készségének fejlesztésére irányuló pályázatokon. Ennek a pénznek a legnagyobb részét az Ifjúsági és Sportminisztérium versenyein kapta a CEROB.

Bár a BIRN 2021-es adatbázisa  7,1 millió dinárt rögzített a CEROB által, a hivatalos pénzügyi jelentésben viszont az szerepel, hogy abban az évben a szervezetnek több mint 100 ezer euró (12,2 millió dinár) bevétele volt az adományokból. Ezenkívül a Gazdasági Nyilvántartások Ügynöksége (THM) adatbázisában nincs 2022-re vonatkozó pénzügyi jelentés, míg a számviteli törvény szerint a pénzügyi beszámoló elkészítésének vagy a THM-be történő benyújtásának elmulasztása gazdasági bűncselekménynek minősül, amelyért pénzbírság jár– írja a BIRN.

A CEROB központ és a Szerb Haladó Párt call centerei közötti kapcsolatot az Oknyomozó Újságírás Központ (CINS) kutatása fedezte fel, amelyből kiderült, hogy minden mögött egy jól szervezett csoport áll, amely „fekete alapokból” kezeli a pénzeket.