A Szerb Haladó Párt (SNS) a választási kampány kiadásairól készült előzetes jelentésben nem számolt be a telefonközpont költségeiről a Korrupciómegelőzési Ügynökségnek – közölte a CINS.

A Korrupciómegelőzési Ügynökség a választási kampány kiadásairól előzetes jelentéseket tett közzé, amelyeket a választás minden résztvevője köteles volt benyújtani. Ez a jelentés a választási kampánnyal kapcsolatban felmerült bevételekre és kiadásokra vonatkozó összes adatot tartalmazza.

A CINS még november végén mutatott rá arra, hogy a választási kampány során a Szerb Haladó Párt szervezett és fizetett telefonközpontban az ott dolgozóknak napidíjat fizet. Az előzetes költségvetési jelentésben azonban nincs olyan költség, amelyet a telefonközpont működéséhez lehetne kötni

-összegezte Nemanja Nenadić, a Transparentnost Srbija munkatársa, hozzátéve, hogy nem jelentették be a felvett alkalmazottak költségeit sem, sem a kommunikációs költségeket, sem az irodahely bérlését, sőt, tulajdonképpen semmit, ami a korábban megszerzett adatokhoz köthető lenne. Elmondása szerint ez felveti a kérdést, hogy ezeket a kiadásokat egyáltalán elszámolták-e, valamint hogy milyen forrásból fizették ezt ki.A Korrupciómegelőzési Ügynökségnek pedig ezt már a jelentés benyújtása előtt is ki kellett volna vizsgálnia.

A választási kampány költségeiről a pártoknak az előzetes jelentéseken túl zárójelentést kell benyújtaniuk a Korrupciómegelőzési Ügynökségnek. Eddig is előfordult, hogy a felek bizonyos költségeket fizettek ahelyett, hogy az előzetes beszámolókban csak a zárójelentésekben szerepeltek volna
– magyarázza Nenadić.

A tavalyi választások során a különböző pártoknál több olyan helyzet is volt, amikor a zárójelentésben megjelentek bizonyos kiadások, de az előzetesben nem szerepeltek azok, pedig a kampány első heteiben merültek fel

– jegyzi meg Nenadić. Hozzáteszi, hogy idén erre nem kerülhet sor, mert az Ügynökség pontos utasításokat tett közzé arról, hogy ezeknek a jelentéseknek mit kell tartalmazniuk, így az előzetes beszámolókban minden költséget fel kellett tüntetni, függetlenül attól, hogy azt már kifizették, vagy később rendezik.

A CINS november végén felfedte, hogy az SNS hogyan szervezte meg, és fizette ki a telefonközpontban dolgozókat, ahonnan naponta több mint 100-an hívják fel az állampolgárokat, és kérdezik meg tőlük, hogy a Szerb Haladó Pártra szavaznak-e a közelgő választásokon.A telefonközpontban végzett munka díját a munka szervezője készpénzben fizette ki, ennek a pénznek az eredete ismeretlen.

A felsőbb ügyészség közölte, hogy hivatalból nem indítanak eljárást, de röviden leszögezte, hogy a köztársasági és a városi választási bizottságnak törvényi felhatalmazása és kötelezettsége van a választási folyamat szabálytalanságainak, törvénytelenségeinek megállapítására. Mint mondták, nem a választási bizottságok feladata az SNS telefonközpont körüli tényállás megállapítása, erre az ügyészségnek és az adófelügyelőségnek kell reagálnia. Az adóhatóságtól nem érkezett válasz.