Vladimir Dimitrijević, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elnöke elmondta, hogy fizikai támadás érte Miladin Kovačevićet, a Köztársasági Statisztikai Hivatal igazgatóját és munkatársait az este, amikor a Szerbia az erőszak ellen nevű listát támogatók a RIK épülete előtt tüntettek.

Dimitrijević szerint nem csak a RIK több tagját, de még a Szerbia az erőszak ellen nevű választási lista képviselő-jelöltjeit is megtámadták, majd kiemelte, hogy ezt a lehető legélesebben el kell ítélni és szankcionálni kell.

Az este késeket, ütőket, botokat és hasonló tárgyakat próbáltak meg behozni a RIK székházába, így próbálták meg behozni a RIK-be a bejárat előtt zajló erőszakot

-közölte Dimitrijević tegnap este a rendkívüli sajtótájékoztatón. Elmondta továbbá, hogy tegnap 19 órakor Miroslav Aleksić és Marinika Tepić, a Szerbia az erőszak ellen köztársasági választási lista vezetői azt kérték, hogy ismételjék meg, vagyis írják ki és tartsák meg újra a belgrádi helyhatósági választásokat.

Dimitrijević kiemelte, Aleksić és Tepić választási csalással vádolta meg a RIK-et, és azt állították, hogy a bizottság Aleksandar Vučić szerb elnök érdekeit képviseli. A listavezetők számos olyan szabálytalanságra mutattak rá, amelyek állítólag Belgrád területén történtek, és amelyekre szerintük a RIK egyáltalán nem reagált.

Ezzel példa nélküli és elfogadhatatlan nyomást gyakorolnak úgy személyesen rám, mint a RIK-re, miközben tudatosan vagy tudatlanságból figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy nem a RIK a felelős a belgrádi választások lebonyolításáért, hanem a Városi Választási Bizottság. Nem mi vagyunk a GIK másodfokú szerve, hanem a belgrádi felső bíróság

-magyarázta Dimitrijević, aki hozzátette: a RIK nem írhatja ki és nem bonyolíthatja le az újabb belgrádi választásokat. Rámutatott, hogy a RIK előtti tiltakozás erőszakba torkollott, amire korábban nem volt példa.

Miladin Kovačević, a Köztársasági Statisztikai Hivatal igazgatója elmondta, hogy az este 10 óra körül hagyta el a RIK ülését, de az épületből kilépve az emberek lökdösni és ütlegelni kezdték, majd fel is lökték. Kovačević szerint ez már lincselés volt, és eddig sosem találkozott ilyen jellegű dühkitöréssel és fizikai erőszakkal- írja a FoNet.

Vladimir Dimitrijević, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elnöke,Tanjug