Három év kemény vita után sikerült megállapodásra jutni a migrációs reformról, a formális egyezséget még ratifikálni kell, írja a Euronews.

Jelentős megállapodást kötöttek az Európai Unió migrációs politikájának reformjáról a tagállamok és az Európai Parlament szerdán. Egy három éve tartó kemény vita- és erőfeszítéssorozat után született döntés, a folyamat közben többször tűnt úgy, hogy a reform megakad.

A folyamat végső fázisának gyorsasága érzékelteti, hogy mekkora a tét. Az előzetes és még formális ratifikációra váró megállapodásról hétfő délután kezdték az utolsó maratoni tárgyalást, amit a keddi folytatás után szerda délelőtt lezártak.

Az egyeztetések számos nyitott kérdésre összpontosítottak, amelyek a felek részéről kompromisszumokat követeltek, mint például a fogva tartási időszakok, a faji profilalkotás, a kísérő nélküli kiskorúak helyzete, a kutatási és mentési műveletek, illetve a határőrizet.

A spanyol elnökség vezette Tanács megvédte azt a merev álláspontot, hogy a tagállamoknak a lehető legszélesebb mozgásteret biztosítsák a migráció kezelésében, beleértve a javasolt gyorsított menekültügyi eljárásnak a lehető legtöbb kérelmezőre történő kiterjesztését, míg a Parlament ragaszkodott a szigorúbb rendelkezésekhez, az alapvető jogok tiszteletben tartása érdekében. Az Európai Bizottság is részt vett az egyeztetéseken, hogy útmutatással segítse a kompromisszum létrejöttét.