Aleksandar Vučić, Szerbia köztársasági elnöke meglátogatta a Verbász melletti viadukt befejező munkálatait. Mint elhangzott, a korábbi bejelentetéseknek megfelelően 2024. decemberében adják át az Újvidék – Szabadka gyorsvasutat, így egy év múlva már 1 óra 15 perces menetidővel közlekedhetünk Belgrád és Szabadka között – írja a Blic. Vučić hálás a kínai partnereknek a határidők betartásáért.

Alig 75 perc alatt mehetünk Belgrádból Szabadkára. A központból a központba

– mondta Vučić, és hozzátette, ez rendkívüli eredmény Szerbia számára.

A legnagyobb és legösszetettebb projekt a verbászi viadukt

A verbászi viadukt a nemzetközi gyorsvasút legnagyobb és legösszetettebb építési létesítménye. Az Újvidék és Szabadka közötti 108 kilométeres gyorsvasút mentén összesen 58 különféle létesítmény épül.

A verbászi viadukt egyike annak a négy építménynek, amelyek a Duna-Tisza-Duna-csatorna (DTD) fölé épülnek. A teljes hossza körülbelül 1417 méter, kétvágányú lesz, négy és fél méteres vágánytávolsággal. A szerkezet összesen nyolc, egyenként 48,7 méter hosszú vasbeton oszlopra épül.

Az új vasúti viadukt megépítése a legmagasabb szintre emeli az általános közlekedésbiztonságot

– állítja a Szerb Vasutak. A projekt kilenc vasútállomás rekonstrukcióját irányozza elő: Újvidék, Sajlovo, Kiszács, Stepanovićevo, Ókér, Topolya, Újzsednik, Naumovićevo és Szabadka, valamint három új megállóhelyet létesítenek Piroson, Verbászon és Szikicsen (Lovćenac).

Jelentős részlet, hogy nem lesz közúti kereszteződés a gyorsvasút Belgrád – Újvidék – Szabadka – Kelebia teljes szakaszán, így sehol sem kell a vonat áthaladására várakoznia az autósoknak, ráadásul ez jelentősen növeli a közlekedésbiztonságot is. A szerbiai szakaszt a 152 kilométernyi magyarországi szakasz követi, ahol a munkálatoknak 2025 végére kell befejeződniük.