Éhségsztrájkba kezdett az újvidéki Danijela Grujić, a parlament előző összehívásának egyesült képviselőcsoportjának tagja. Grujić a legutóbbi választásokon nem szerepelt ugyan Szerbia az erőszak ellen listáján, mert vissza akart térni az iskolába filozófiát tanítani, most azonban éhségsztrájkba kezdett.

Mint mondta, mindenkinek maximális erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy ellenállhassunk a választás ellopásának.

Véleményem szerint a jelenlegi körülmények között, ebben a hihetetlen lopásban, amelyről tudomást kell vennünk, maximális erőfeszítéseket kell tennünk az ellenállás érdekében. Ugyanis, ha ezt hagyjuk, elmúlik ez így, akkor ebben az országban más dolgok is egyszerűen elmúlnak majd.

– mondta Grujić. Hozzátette, Szerbiában médiablokád van, sokan nem tudják, hogy mi történik az országban, és kérdéses, hogy a lakosság ötven százaléka egyáltalán tudja-e mi történik Belgrádban, vagy más városokban. Az ügyet ezen kívül, mint mondta, nemzetközivé is kell tenni.

Mindent meg kell tennünk azért, hogy a választási csalások ügye nemzetközi legyen– vélekedik Grujić.

Az N1 megkérdezte, hogy fennállhat-e a veszélye annak, hogy a kormány azt mondja, az ellenzék megpróbál nemzetközi tényezőket bevonni a szerbiai választási folyamatokba. Azt válaszolta, hogy mindig jelen van ennek a veszélye, de fontos megmutatni, hogy a mostani rezsim nem élvez nemzetközi támogatást.

Fontos kimondanunk, hogy autokráciában élünk.

Grujić kifejtette, hogy nemzetközi vizsgálatot is kell folytatni a választással kapcsolatban, amely meghatározza az esemény teljes terjedelmét, ezt követően pedig fontos megoldásokat, kiutat találnunk a válságból, amelybe beleestünk.

Nem csak ő folytat éhségsztrájkot, Jelena Milošević nisi képviselő is elkezdte a sztrájkot, bár nem nevezné ezt drámai tettnek.

Ez az utolsó lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogy kitartunk. Nem az empátia miatt csinálom, soha nem voltam áldozat. Harcos vagyok, ezért döntöttem úgy, hogy üzenetet kell küldeni.  A választások nem voltak szabályosak, nem is választások voltak ezek, a követeléseinket pedig nem adjuk fel

– mondta az N1-nek.

Követeljük a törvény betartását Szerbiában, és azt, hogy a választásokat úgy bonyolítsák le, ahogy kell, és ahogyan azt más európai országokban teszik. Mi ennek az uniónak a részesek akarunk lenni. Nem várok el semmit a hatóságoktól, nem is ezért tesszük ezt, hanem mert ez a polgároknak azt üzeni, hogy nem adjuk fel a követeléseinket, és kiállunk a polgárok mellett

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy miért csak a koalícióhoz tartozó nők tartanak éhségsztrájkot, azt mondta, hogy „a világ a nőktől függ”.

És a nők meg fogják változtatni a világot,  ez egy harc Dávid és Góliát között, ezért vagyunk mi nők bátrabbak. Szombattól más kollégák is csatlakoznak a sztrájkhoz, tudatjuk, hogy nem adjuk fel

– mondta Milošević.