Az újvidéki Városi Választási Bizottság elfogadta a tartományi választások helyi szavazókörökben született eredményét, míg a köztársasági választásokat illetően a NADA-koalíció kifogásait illető döntésre várakoznak – írja a 021.rs.

A NADA kifogást emelt a futaki 8-as szavazókörrel kapcsolatban, amiért oda több mint 50 szavazót hoztak busszal, hozzátéve, hogy nem ellenőrizték őket UV-lámpával. Kifogásolták továbbá a kaboli (Kovilj) szavazóhelyiségeket is, ahol „biztos szavazatokat” tartalmazó listákra jegyezték fel a szavazópolgárokat, ráadásul egy látássérült személynek azt javasolták, hogy szavazzon az „Aleksandar Vučić – Szerbiának nem szabad megállnia” listára.

Kifogást nyújtottak be a futaki 10-es szavazókörben történtek miatt is, ahol több szabálytalanság is történt a választópolgárok ellenőrzésével, illetve a szavazóhelyiségből elvitt szavazólapokkal kapcsolatban. Az újvidéki tartományi választások összefoglaló jelentése alapján 314 178 választópolgár közül 200 108 polgár szavazott, míg az urnákban 200 019 szavazócédulát találtak, tehát 89 szavazólapnak lába kelt. Az érvényes szavazatok száma 194 755, az érvénytelenek száma 5 624, azaz csaknem három százalék.

Újvidéken a következő listák lépték túl a 3 százalékos küszöböt:

A legtöbb szavazatot a Szerb Haladó Párt választási listája szerezte meg 77 320 szavazattal (38,66%), ezt követi a „Szerbia az Erőszak Ellen” 66 773 szavazattal (33,38%). Jóval lemaradva, a harmadik helyen a NADA koalíció áll 14 863 szavazattal (7,43%), míg az SPS a negyedik 8968 szavazattal (4,48%).

A küszöb alatt maradók közül az LSV 5112 szavazatot (2,56%), a Zavetnici és a Dveri koalíció 4721 voksot (2,36%), a Szerb Radikális Párt 4651 szavazatot (2,33%), a DJB-SDS-Otete Bebe 3890 voksot (1, 94%), a Néppárt 2860 szavazatot (1,43%), a VMSZ 2681 szavazatot (1,345), az Orosz Párt 1899 szavazatot (0,95%), Čedomir Jovanović 530 szavazatot (0,26%) és a Tomislav Žigmanov körüli kisebbségi koalíció 487 voksot (024%) kapott.