Ana Brnabić szóbeli támadást intézett két osztrák szociáldemokrata politikus, Andreas Schider, a szerbiai választásokat megfigyelő EP-misszió tagja és Stefan Schennach szövetségi tanácsadó ellen.

A szerb kormányfő nemcsak a Twitteren támadt rá a két politikusra, hanem a rezsimhű Pink Televízió reggeli műsorában is, ahol azt mondta róluk, hogy tisztességtelenül viselkedtek a választásokat követően, írja az osztrák Der Standard.

Brnabić azzal vádolta meg a két választási megfigyelőt, hogy nem tartják be a viselkedési kódexet, ugyanis habár jegyzőkönyveikben nem számoltak be szabálytalanságokról, amit a választás napján a szavazóhelyeken tett látogatásokkor állapítottak volna meg, később mégis bírálták a választás kimenetelét.

Az osztrák lap cikke szerint azonban az EBESZ megfigyelői missziója és az Európai Parlament megfigyelői megállapították, hogy a választásokon visszaéltek a köztulajdonban lévő erőforrásokkal, nem különült el a hivatalos tisztségből eredő tevékenység a politikai kampánytól, emellett megfélemlítették és nyomást gyakoroltak a választópolgárokra és szavazatlopás is történt.

Az információkkal történő manipulálásról, és az „előrehozott választások kultúrájáról”, amely a közvéleményben rontotta a demokratikus folyamatokba és intézményekbe vetett bizalmat, ugyancsak értekeztek a megfigyelők, valamint szóvá tették a politikai ellenfelek hiteltelenítésére irányuló történéseket is. A megfigyelők külön bírálták azt a tényt, hogy a választás napjára a szomszédos Boszniából is érkeztek választópolgárok Belgrádba, holott ők nem a szerb fővárosban élnek, áll az osztrák lap cikkében.

A választásokat ért terjedelmes és nagyszámú bírálat mellett is Brnabić ezúttal külön kiemelt két személyt – Schidert és Schennachot – akiket rágalmazni próbált. Többek közt azt vetette a szemükre, hogy szóba álltak a United Group érdekeltségébe tartozó médiummal, amelynek keretében az N1 Televízió is működik, ami a Der Standard szerint egyike a nagyon kevés független és kormánykritikus sajtótermékeknek Szerbiában.

Az osztrák lap szerint Brnabić azért bírálta Schidert, mert tárgyalt Dragan Đilas ellenzéki vezetővel, ugyanakkor – a lap megjegyzi – Brnabić arról elmulasztott szólni, hogy Schider a választásokat megelőzően Aleksandar Vučić államfővel is ugyanúgy tárgyalóasztalhoz ült.

– Azt gondolom, fontos hangsúlyozni, hogy sem Schider, sem Schennach a politikai pályafutásuk során soha egyetlen szép szót nem mondtak Szerbiáról – vádolta őket Brnabić.

Schider erre reagálva azt mondta:

– A belgrádi rezsim a tömeges európai és nemzetközi kritikákra rágalmakkal és személyeskedésekkel reagál – mondta Schider és hozzátette:

– Ez csak azt mutatja, hogy rátapintottunk a lényegre. Nyilvánvalóan Vučić és a környezetében lévők idegesek. Az Európai Uniónak nem szabad szemet hunynia a jogállamiság megsértése felett. Szükséges független vizsgálatot lefolytatni a manipulációkkal kapcsolatos állításokról – szögezte le Schider.

A Der Standard megállapítja, hogy nemcsak az osztrák politikusok kerültek a szerb rezsim célkeresztjébe, hanem a német Deutsche Welle és a német politikusok, akiket a szerbiai választásokba történt beavatkozással vádolnak.