Egyrészt drágább áram, fűtés, élelmiszer, nagyobb törlesztőrészletek a hitelekre, kétszámjegyű infláció, alacsonyabb életszínvonal és még a fogyasztói kosárra sem elegendő fizetések, másrészt középiskolásoknak, szülőknek, nyugdíjasoknak osztogatott pénzek – ezzel zárjuk a 2023-as évet.

Dejan Šoškić, a Szerb Nemzeti Bank volt kormányzója, egyetemi tanár a Novának úgy nyilatkozott: Szerbiában jövőre is nagyon lassan fog növekedni a GDP.

„Már nagyjából 10 éve a lassú növekedés és fejlődés szakaszában vagyunk, ugyanis 2012 óta a közép- és kelet-európai átlag alatt vagyunk, és egyre jobban lemaradunk ezek mögött az országok mögött, amelyeket 2000 és 2012 között el is hagytunk. Az idén 2 százalékos gazdasági fejlődésünk lesz, de sokkal nagyobb kellene ahhoz, hogy utolérjük nem Nyugat-Európát, hanem azokat az országokat – Lengyelországot, Csehországot, Magyarországot és Romániát –, amelyek kilépve a szocializmusból jó reformokat hajtottak végre. Šoškić szerint Románia például időben végrehajtotta a privatizációt és jobb közigazgatási rendszert vezetett be.

„Romániában nem lehet szórni a költségvetési pénzt, erősek az intézmények, jóval képzettebb a munkaerő és az oktatásnak sokkal nagyobb a társadalmi megbecsültsége, mint nálunk, ami abból is látszik, hogy az ottani gyerekek a PISA-teszteken jóval jobb eredményeket érnek el, mint a szerbiai diákok” – állítja a professzor.

Illusztráció: Pixabay