Miloš Pavlović ügyvéd és Nebojša Zelenović, a Szerbia az erőszak ellen koalíció egyik kiemelkedő politikusa a belgrádi tiltakozásokon őrizetbe vett személyek szabadon bocsátását követelik.

Felszólították az intézményeket, hogy rendeljenek el nyomozást a hatalmon lévők – élükön Aleksandar Vučić államfő – ellen, akik közvetlenül felelősek azért a helyzetért, amelyben az ország találta magát.

– Mindezt Vučić szervezte. Ő szervezte a rendőröket kintre és bentre, akik eljátszották az erőszakot – emelte ki Zelenović az N1 Televízió műsorában.

– Az utolsó információk szerint még folyamatban van az őrizetbe vettek kihallgatása, akiket együtt állítanak majd a bíró elé, aki elrendelheti, hogy vizsgálati fogságba helyezi őket. Ezt a belgrádi felső ügyészség javasolta. Nincs minden gyanúsítottról információm, de a lényeg, hogy őket az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére történő felbujtás bűncselekményével vádolják. Ügyvédként és ennek az országnak az állampolgáraként is azt mondhatom, hogy ez egy példa nélküli botrány – emelte ki Pavlović.

Zelenović azzal vádolta meg Vučić elnököt, hogy hazugságokat beszél a tiltakozásokkal kapcsolatosan és aláhúzta, hogy senki sem tervezett erőszakot a tüntetés során.

– Mindez az ő félelméből fakad, hogy el ne veszítse hatalmát azt a választási csalást követően, ami már nyilvánvalóvá vált és bizonyított. Ezt megerősítették a megfigyelők is, a hazaiak éppúgy, mint a külföldiek. Vučić volt az, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, amikor megfosztotta az embereket a joguktól, hogy szuverén módon döntsenek és kifejezzék választói akaratukat. Ő az, aki sérti az alkotmányos rendet, ezért őt kellene letartóztatni – mondta Zelenović.

A politikus azt üzente, hogy a választási csalás miatti népharagot senki sem képes ellenőrzés alatt tartani és az, ami történt, a legkevesebb ahhoz képest, hogy mi történhetett volna.

– Brnabić és Vučić is azt ismételgetik, hogy „betörték az ablakokat, betörték az ablakokat”, de az, hogy ők az államot törték össze, számukra nem jelent problémát – hangsúlyozta Nebojša Zelenović.

Miloš Pavlović pedig azt magyarázta el, hogy az alkotmányos rend erőszakos megdöntése olyan bűncselekmény, amikor valaki erőszakkal próbálja megdönteni egy állam hatalmi szerveit.

– Nem tudom, hogy bárkinek is olyasmi eszébe jut, hogy mi ott azért jöttünk össze, hogy megváltoztassuk ennek az országnak a hatalmát. Mi napok óta világosan beszélünk, hogy választási csalás történt és a választások megismétlését követeljük. Ez az alapvető követelésünk, és nem az államfő, vagy Szerbia kormányának leváltása. Vajon bárki normális képes elhinni azt, hogy mi azért mentünk oda, hogy megváltoztassuk a hatalmat? – tette fel a kérdést az ügyvéd.

Nebojša Zelenović (Nova)