A Németország északnyugati részén fekvő szövetségi tartományban, Alsó-Szászországban egyelőre nincs kilátásban javulás, hiába ált el az eső. A gátak, amelyeknek már napok óta kell ellenállni a víz nyomásának, mostanra teljesen átáztak. A Bréma és Alsó-Szászország határán fekvő településen, Lilienthalban több házat kellett kiüríteni, mert átszakadt az ötezer homokzsákból álló gát, írja a Euronews.

Drezdánál az Elba vízszintje átlépte a hat métert, a szakértők szerint ez az a határ, ameddig még kézben tartható a helyzet, felette azonban már nem.

Hollandiában a német határnál a Rajna vízszintje jóval a normál szint felett tetőzött csütörtök reggel, de a hatóságok szerint a következő héten jelentősen csökken majd. Jó eséllyel a leginkább veszélyeztetettnek tartott települést, Deventert is sikerül megmenteni attól, hogy jelentős része víz alá kerüljön.

Litvánia nyugati részén bár csökkenőben van a vízszint, de az elkövetkező napokra jósolt esők miatt újra emelkedésre számítanak. A meteorológiai szolgálat 15-25 mm csapadékot jelez. A térségben van a Nyeman folyó deltája, ahol jellemzően tavasszal vannak áradások, az idei télen azonban már másodszor fordul elő, hogy a kritikus vízálláshoz közelít a folyók szintje.

A jövő hét közepétől érkezik újabb, várhatóan folyékony halmazállapotú csapadék, ami kisebb mennyiséget jelent a Garam, Ipoly, Zala, és számottevő mennyiséget a Dráva, Mura, a Tisza és mellékvízfolyásainak vízgyűjtőjén, áll az OVF közleményében. Hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot is; Budapesten szerdán 20 órakor tetőzött a Duna, ekkor a legmagasabb vízállás 693 centiméter volt.

December 31-én és január 1-jén tetőzhet a Tisza Szegednél, nyilatkozta a Rádió 88-nak Kozák Péter. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elárulta, az Alsó-Tiszán levonuló árhullámok miatt áradó és apadó tendenciát mérnek az Alsó-Tisza és a mellékfolyók vízrendszerében. Az önkormányzattal együttműködve a Huszár Mátyás rakpart várható lezárása előtt 24 órával tájékoztatják a lakosságot.

Árhullám Budapesten (MTI)