Danica Popović, a Gazdaságtudományi Kar professzora kijelentette, hogy az elmúlt három évben az állam válogatás nélkül több mint két milliárd eurót fizetett ki az állampolgároknak, a Költségvetési Tanács számításai alapján.

Természetesen nem volt ennyi pénzünk, eladósodtunk, hamarosan pedig kezdődik az adósság törlesztése
– mondta Popović a Nova című lapnak. Kiemelte, hogy majd kiderül, hogy ezt adóemeléssel, az áram árának emelésével, vagy esetleg új módszerrel valósul majd meg.

Arra a kérdésre, hogy ki fizeti a hitelfelvétel és Aleksandar Vučić szerb elnök gazdaságpolitikájának következményeit, azt mondta, hogy a polgárok már elkezdték törleszteni adósságaikat a megemelkedett villanyszámlákkal, amelyet csak néhány nappal a választások után küldtek ki.

Azonban a kormány által befektetett pénz megtérült, hiszen a választásokat megnyerték, a választók pedig elégedettek voltak, tette hozzá.