Az Aldi Magyarország munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelést kapnak január 1-jétől, tájékoztatta a vállalat kedden az MTI-t.

A közlemény szerint két év alatt ez már a negyedik béremelés, amelyek összértéke legalább 38 százalék, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb. A mostani, januári béremelés a vállalatcsoport mintegy 6000 munkavállalójára országosan, egységesen szinte minden pozícióban érvényes. Az emelés után

  • az újonnan belépő áruházi fizikai dolgozók kezdő bére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 482 400 forintra emelkedik (1200 euró), míg
  • az Aldinál eltöltött legalább 12 hónapos munkaviszony után már bruttó 500 900 forint (1300 euró). Ebben a pozícióban bruttó 668 400 (1750 euró) forint az elérhető legmagasabb bér.

A biatorbágyi központi raktár logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 (1350 euró) forintnál kezdődik, és a számukra elérhető legmagasabb juttatás bruttó 643 600  forint (1700 euró).

Januártól a boltvezetők bére az Aldinál eltöltött szolgálati idő függvényében bruttó 906 500 és 1 399 800 forint (2300 és 3500 euró) között lesz.

A béremelés az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services Kft. valamennyi munkatársára is vonatkozik, így a budapesti, a pécsi és a debreceni szolgáltatóközpontokban a legtöbb pozícióban átlagosan 12 százalékos béremelésben részesülnek a dolgozók. Már a belépő szintű pozíciókban is mintegy bruttó 600 ezer forintos (1700 euró) bérre számíthatnak az újonnan csatlakozó munkavállalók.

Megállapodott a 2024-es bérekről a Spar Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is, a vállalat munkatársainak alapbére átlagosan 10 és 24 százalék közötti mértékben nő január 1-jétől, közölte az üzletlánc kedden az MTI-vel.

Az áruházakban dolgozók legalacsonyabb alapbére bruttó 365 ezer forint (950 euró) lesz, a gazdasági szempontból jelentős térségekben, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzletekben a pénztárosok és az eladók legalacsonyabb bruttó alapbére pedig 435 ezer forint (1100 euró).

Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházak középvezetői alapbére a bruttó 420 és 950 ezer forint közötti sávban lesz.

A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a hűségprogram és a munkavállalók 15 százalékos vásárlási kedvezménye havi 120 ezer forint (320 euró) összeghatárig továbbra is megmarad. A hűségprogram keretében a munkatársak továbbra is kihasználhatják a jubileumi juttatás és a SZÉP-kártya előnyeit, az utóbbi esetében a mértéket tovább növelte a cég. Az autóval történő munkába járás költségét kilométerenként 40 forintig térítik, írja a Szegeder.hu.