A Szerb Haladó Párt (SNS) felhatalmazást kér Szerbia elnökétől a kormányalakításhoz, mert a polgárok döntése egyértelmű.

Egyedül 129 biztos mandátumunk van. Jelenleg várjuk a megbeszélések menetét, hogy kiderüljön mekkora lesz a koalíció  – mondta Miloš Vučević, az SNS elnöke, védelmi miniszter.

Vučević a Pink Televíziónak elmondta, amíg „nincs erőszak”, a kormánynak el kell viselnie az ellenzéki tiltakozásokat. Szerinte nem kétséges, hogy az ellenzék is felveszi majd a mandátumokat.

Az SNS elnöke azt mondta, pártja befogadó lesz. Annyi bizonyos, hogy tárgyalásokra hívja majd a Vajdasági Magyar Szövetséget, a bosnyák pártot, a köztársaságban és a tartományban egyaránt.

Vučević hozzátette, nem kizárt az együttműködés a Szerbiai Szocialista Párttal és még néhány kisebb párttal sem.