A horgosi ​​határátkelőhely rekonstrukciójára és bővítésére vonatkozó közbeszerzési szerződés legutóbbi módosításával e munkák befejezésének határidejét 2024. szeptember 30-ig hosszabbították meg . Ez az eredeti tervekhez képest most már egy év csúszás.

A Közbeszerzési Portálon közzétett szerződésmódosításokban az szerepel, hogy „a kivitelező a különálló projekt feladatkörei és az építési engedélyhez kapcsolódó projekt változása miatt nem tudja a szerződésben foglalt munkákat határidőre befejezni” .

Tavaly év közepén a szerződést is módosították, így a munkálatok ára 248,6 millió dinárral megemelkedett. A munka kezdeti értéke 1 milliárd 740 millió 255 ezer 47 dinár volt. A változtatások után 1 988 897 637 dinárra nőtt az ár.

A kivitelező a belgrádi Jadran Kft. konzorciuma.

Az átkelőhely felújítása során a forgalmi sávok száma 16-ról 24-re bővül. A Szerbiából kilépő oldalon egy új teherforgalmi terminált is kialakítanak, és a teljes útburkolatot is kicserélik.

Horgos felől új sávokkal bővült a határátkelő