A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) kedden közölte, hogy a hét végéig maradnak a jegesedéssel járó mérsékelt, vagy erős kora reggeli fagyok, majd jövő héttől felmelegedés várható.

Szerdán, január 10-én hajnalban mérsékelt, de akár erős fagy is lehetséges, helyenként köd képződhet, ami Vajdaságban, valamint az ország nyugati és délnyugati területein napközben is megmaradhat. Szerbia többi részén napos, de hideg idő várható.

A változó irányú légmozgás gyenge marad.

Az ország legnagyobb részén hajnalban -10 és -5 Celsius fok között alakulnak a hőmérsékleti minimumok – de helyenként ennél hidegebb is lehet – napközben pedig -4 és plusz 1 fokig melegszik fel a levegő. Estére újabb ködképződés várható.

Csütörtöktől a hét végéig megmaradnak a reggeli fagyok, a minimum-hőmérsékletek -10 és -4 fok között alakulnak. A nap második részében és pénteken, január 12-én ismét beborul az ég és újabb gyenge havazás várható.

A hétvégén száraz idő várható, felszakadozik a felhőzet és a nappali hőmérsékleti értékek lassan emelkedni kezdenek. Komolyabb olvadásra azonban a jövő hét első felében lehet számítani, amikor egy újabb csapadékzóna érkezik fölénk, ami vegyes halmazállapotú csapadékot, esőt, havas- vagy ónos esőt hoz térségünkbe.