A Pentagon ellenőrző szervének csütörtöki jelentése szerint az Egyesült Államok több mint egymilliárd dollárnyi Ukrajnának küldött támogatásnak vesztette nyomát. Patrick Ryder, a Pentagon szóvívője szerint nincs konkrét bizonyíték arra, hogy rossz kezekbe kerültek volna az Ukrajnának szánt fegyverek, szerinte az ilyen feltételezések az orosz dezinformációs kampány részei, a fegyvereket pedig az ukrán hadsereg hatékonyan használja az ütközetek során.

A jelentés szerint az elégtelen ellenőrzések hátterében az erre bevethető személyzet korlátai állnak, illetve az, hogy a fegyverek felhasználását nyomon követő rendszer 2022 decemberéig nem került bevezetésre. A Pentagon hivatalnokai előrelépéseket ígértek a támogatások felhasználásának felügyeletében.

A Biden-adminisztráció korábban éppen a szigorú ellenőrzésekre hivatkozva állította, hogy az Ukrajnába küldött fegyverekkel kapcsolatban nem történnek visszaélések. A mostani jelentés kétségbe vonja ezt az álláspontot, és ezzel komoly akadályokat gördít a további támogatások útjába, amelyek már most is komoly ellenállásba ütköznek a képviselőház republikánus többségénél. Az Egyesült Államok már több, mint 100 milliárd dollár segélyt nyújtott Ukrajnának a háború kitörése óta – írja a hvg.hu.

Illusztráció: Shutterstock