Az alapfokú ügyészség nem tett büntetőfeljelentést a január ötödikén Palánkánál a Dunán elsüllyedt, műtrágyát szállító német Antonia hajó hattagú legénysége ellen, írja a 021.rs.

Az alkoholteszt szerint egyikük sem fogyasztott szeszes italt.

Azt, hogy a felügyelőség tesz-e majd szabálysértési feljelentést, a következő napok során még kiderül.

A feltételezések szerint a balesetet a Duna magas vízállása okozta, valószínűleg az áradás által sodródó fatörzsek és ágak okozhattak problémát a hajóban és annak motorjában, ami miatt az uszály végül a hídnak ütközött és elsüllyedt.

A környezetvédelmi minisztérium közölte, hogy közvetlenül a baleset után mintát vettek a Duna vizéből, amelyből nem mutatták ki, hogy megváltozott volna a víz tulajdonsága, a víz fizikai és vegyi paraméterei megfelelnek az I., II., illetve III. kategóriájú felületi vizek minőségi követelményének.

Dráma a Dunán – Hídnak ütközött egy veszélyes anyagokat szállító hajó Palánkánál

Ökológiai katasztrófa lehet a dunai balesetből?

Rengeteg műtrágya került a vízbe