Sokféle vírus terjed körülöttünk, de nincs oka aggodalomra, amikor a járványokról beszélünk, ezért nem indokolt a téli szünet meghosszabbítása, nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója.

A szakember elmondta, a leginkább azok veszélyeztetettek, akiknek legyengült az immunrendszerük.

Jovanović rámutatott, hogy január 1-je és 7-e között 8.506 személyt tartottak nyilván influenzaszerű tünetekkel, a múlt héten viszont már 19.500 esetet jegyeztek különféle felső-légúti fertőzésekkel. Ez azonban még mindig nem kiemelkedően sok eset. Hozzátette azt is, hogy még mindig nem késő felvenni az influenza elleni védőoltást.

„Ami a koronavírust illeti, itt csökkent a betegek száma, viszont 21 szamárköhögéses esetet regisztráltak. Az elmúlt fél évben 1.051 pertussisos esetet jegyeztek”, mondta Jovanović, aki szerint 3-5 évente ismétlődik meg, hogy az egyébként védőoltás-köteles betegség felüti a fejét.