A 2023-as esztendőben jelentősen emelkedett az illegális határátlépések száma, csaknem elérte a 380 ezret, ami 2016 óta a legmagasabb szám – derült ki az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) kedden közzétett éves jelentéséből, írja az MTI.

A varsói központú szervezet tájékoztatása szerint ez 17 százalékos növekedés a 2022-es adathoz képest, „ami az elmúlt három év folyamatosan emelkedő tendenciáját jelzi”.

Tavaly a Földközi-tenger középső medencéjében kialakult migrációs útvonal volt a legforgalmasabb, ahol a határsértések 41 százaléka történt, azt követi a nyugat-balkáni útvonal 26 százalékkal, továbbá a Földközi-tenger keleti részén fekvő útvonal 16 százalékkal.

Az előző évben minden illegális bevándorlási útvonalon a szíriaiak, a guineaiak és az afganisztániak voltak a legtöbben, akik az Európai Unió területére próbáltak jutni. A statisztikai adatok azt mutatják továbbá, hogy az összes határsértés 10 százalékát nők, illetve gyermekek követték el.

„Ezek a számok jól mutatják, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk az EU külső határainak igazgatása során” – nyilatkozta Hans Leijtens, a Frontex ügyvezető igazgatója.

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk az EU határainak biztonsága és integritása mellett. Ugyanilyen fontos, hogy foglalkozzunk a migráció humanitárius vonatkozásaival is. Ezek a számok nem csupán statisztikákat, hanem valódi embereket jelentenek” – jegyezte meg.

A Frontex keretein belül jelenleg 2500 uniós határőr és egyéb alkalmazott vesz részt az európai határoknál végzett közös műveletekben, támogatva az uniós tagállamokat és harmadik országokat a migrációs áramlások kezelésében, hozzájárulva a határokon átnyúló bűnözés – például a migránscsempészet, az emberkereskedelem és a terrorizmus – megelőzéséhez és felderítéséhez – áll a testület sajtóközleményében.