Magyarország az idei soros európai uniós elnöksége során a lehető leghatározottabban fog fellépni az illegális bevándorlással szemben, különös tekintettel arra, hogy újabb útvonalak rajzolódnak ki és fokozódik a nyomás Délkelet-Európában – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.

A tárcavezető a görög kollégájával, Jorgosz Gerapetritisszel folytatott megbeszélését követően közölte, hogy az ülésen áttekintették az Európát érintő legfőbb kihívásokat, köztük az egyik legsúlyosabbat, az illegális migrációs nyomás erősödését.
” Görög kollégám arról tájékoztatott, hogy új útvonalak rajzolódnak ki a Délkelet-Európába, s ezen belül is a Görögországba irányuló migráció tekintetében (…) Görögország is növekvő nyomással, új migrációs útvonalakkal szembesül” – tudatta.
„Ez pedig megnöveli annak a jelentőségét, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökségi féléve során a lehető leghatározottabban lépjen fel az illegális migrációval szemben” – tette hozzá.
Továbbá hangsúlyozta, hogy Budapest számíthat Athén támogatására a magyar külpolitika és a magyar leendő EU-elnökség szempontjából meghatározó, fontos kérdésekben.
„Egyetértettünk abban, hogy az Európai Unió külső határának megvédése kulcsfontosságú, és nem szabad feladni a szuverenitásunk azon egyik alapkövét, hogy csak mi vagyunk jogosultak dönteni arról, hogy ki jöhet be az országainkba és kikkel vagyunk hajlandóak együtt élni” – szögezte le.