Vladimir Bilčík európai parlamenti képviselő, az EU szerbiai jelentéstevője nem számít semmiféle nemzetközi vizsgálat lefolytatására a szerbiai választásokkal kapcsolatban.

„Ilyesmit még előrelátni is szokatlan lenne” – mondta Bilčík.

A képviselő az Amerika Hangjának azt mondta, Szerbia intézményeinek a dolga, hogy kivizsgálják a december 17-i választások során bekövetkezett esetleges szabálytalanságokat.

„Fontos meghallgatni az EBESZ hosszú távú megfigyelői missziójában részt vevő megfigyelőket, és komolyan venni a következtetéseiket. Biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi intézmények együttműködhetnek a szerbiai szervezetekkel” – mondta Bilčík.

Azt kéri a szerbiai illetékes intézményektől, hogy működjenek együtt amennyiben arra szükség van. Kijelentette, hogy minden párt érdekében fontos, hogy a választások során minden hiányosságot és szabálytalanságot nyomon kövessenek, hozzátéve: rendkívül fontos, hogy a szerb parlament megkezdje a munkát, és az új kormány átvegye az irányítást.

„Európa-szerte nagyon nehéz idők járnak, ugyanakkor fontos lehetőségek is vannak előttünk, különösen ami az Európai Unió bővítését illeti. Elvárjuk, hogy az intézmények kialakítása a választási eredményeknek megfelelően történjen, továbbá fontosnak tartom, hogy a választási eredményeket minden oldal teljes mértékben elfogadja” – mutatott rá Bilčík.

Az Európai Unióból senki nem avatkozott be.

„Amennyire én és a folyamatot megfigyelő többi tisztségviselő tudjuk, az Európai Unió részéről nem történt beavatkozás, de sok kérdés merül fel az esetleges orosz beavatkozással kapcsolatban, különösen a választások óta. Ez mindenképpen téma lesz Brüsszelben, az Európai Unió intézményeiben, mivel ez aggodalomra ad okot. Úgy gondolom, hogy Szerbia polgárainak érdeke a választási folyamat integritásának megőrzése” – mondta Bilčik.

Arra a kérdésre, hogy reálisnak látja-e azt, hogy Szerbia felhagyhat az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamattal, és Oroszország illetve Eurázsia felé fordulhat, Bilčík azt mondta, reméli, hogy Szerbia továbbra is elkötelezett marad az EU-csatlakozási folyamat mellett, és hogy nem lát más értelmesebb és hitelesebb jövőt Szerbia számára az uniós csatlakozáson kívül.