Kedden megjelent Óbecsén az önkormányzat energiahatékonyságra vonatkozó pályázata. A pénzeszközök nyílászárók cseréjére, hőszigetelésre, kazánok, hőszivattyúk, csővezetékek és fűtőtestek beszerzésére, valamint napkollektorok beépítésére igényelhetők.

A pályázat átvehető a községháza 15-ös szobájában is, ahol a munkatársak segítséget is nyújtanak a pályázat benyújtásához, de a 021/6811-823-as telefonszámon is lehet érdeklődni. A pályázatokat a benyújtás sorrendjében bírálják el, és addig lehet rá jelentkezni, amíg le nem merül az erre szánt 20 millió dináros keret, de legkésőbb február 20-áig.

Minden szükséges információ és kitöltendő dokumentum megtalálható az önkormányzat honlapján, ahonnan a pályázati dokumentáció is letölthető. Sajnos a honlapon a nyelvopciónál nem lehet a magyart választani immár hónapok óta, így a felhívás és a dokumentumok csak szerbül érhetők el. Ha a keresőben beírják, hogy pályázat, megjelennek ugyan korábbi magyar nyelvűek, de az energiahatékonysági nincs közöttük.

A Szabad Magyar Szó erre vonatkozó korábbi kérdésére Zoran Kovač közigazgatási hivatalvezető azt válaszolta: a probléma nem technikai jellegű, az oldal mindkét nyelven működik, de a tartalmak 90 százalékát csak szerb nyelven kapja meg az informatikai osztály. Az állításukkal ellentétben a korábbi lehetőség, hogy az érdeklődő a cirill betűs oldal helyett szerb nyelven, de latin betűkkel vagy magyarul olvassa el az óbecsei önkormányzat hivatalos oldalán található dokumentumokat, továbbra sem működik.