A tartományi kormány az idén 250 millió dinárral támogatja majd azokat a családokat, amelyekben 3. vagy 4. gyermek születik, ezt a pénzt ők a lakhatásuk megoldására vagy a lakhatási körülményeik javítására fordíthatják. A támogatásra gyermeket nevelő vajdasági házaspárok vagy élettársak, valamint a gyermekeket egyedül nevelő szülők is jelentkezhetnek, ha a 3. vagy 4. gyermekük legkorábban 2023. január 1-én született. A támogatás 2018-as bevezetése óta a tartományi kormány több mint 1,1 milliárd dinárt osztott szét 1080 három-, illetve négygyermekes család között.

Arról is határozat született, hogy vissza nem térítendő támogatást adnak olyan családi ingatlan vásárlására, amelynek a tulajdonosa nő lesz – erre 55 milliót költhet majd el a tartományi kormány. Ez a fajta támogatás 2022 óta létezik Vajdaságban, és eddig 76 nő részesült benne, közülük 22 egyedülálló édesanya volt. A támogatások összege elérte a 110 millió dinárt. Erre a pénzre olyan családok (házas- vagy élettársi közösségek), illetve egyedülálló édesanyák jogosultak, akik Vajdaságban élnek, de nem tulajdonosai vagy társtulajdonosai egyetlen lakóingatlannak sem.

Mindkét pályázatot a szociális, demográfiai és nemek közötti egyenlőségi titkárság írja majd ki.

Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ