Dimitrije Radovanović, a belgrádi jogi kar elsőéves hallgatója, aki részt vett a szerbiai választási eredményekkel elégedetlen polgárok belgrádi tüntetésén, továbbra is házi őrizetben van.

A fiatal kijelentette, hogy Szerbia nem olyan elnyomó, mint Putyin Oroszországa, ahol a háborúellenes tüntetőket automatikusan börtönbe viszik, de mint mondta – „lassan ez felé halad”.

Dimitrije egy belgrádi diákotthonban tölti a háziőrizetet. A NIN hetilapnak azt mondta, hogy a szerbiai hatalom még nem olyan erős.

„Csak annyira erősödnek meg, amennyire engedjük” – mondtaDimitrije.

Az egyetemista december 24-én vett részt a Szerbia az Erőszak Ellen koalíció által összehívott tüntetésre, hogy elégedetlenségét fejezze ki a decemberi választásokon zajló választási lopás miatt.

Arra a kérdésre, hogy leendő jogászként hogyan látja a szerbiai társadalmat, kiemelte, hogy az emberek politikai tudatossága nincs kifejlődve.

„Sok minden megtörténik, és nem szabadna. Normálissá vált a lopás” – mondta a joghallgató.

Arra a kérdésre, hogy letartóztatták-e már korábban, vagy volt-e már dolga a törvénnyel, tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította ügyvédeinek szabadlábon való védekezésre irányuló fellebbezését, Dimitrije azt felelte, hogy nem, még csak nem is igazoltatták soha.