Szerdán este gyulladt ki a bezdáni gyógyfürdő épülete, ahonnan hetven pácienst kellett kimenekíteni. Az egész tetőszerkezet leégett, a kárbecslés egyelőre zajlik. A tűz a terápiás részleget érte: a tornatermet, komplett felszereléssel, az úszómedencéket, illetve a gyógymedencét. Ugyanabban a részlegben van az elektroterápia, a paraffin és a kinezioterápia is.

A bezdáni gyógyfürdő kiemelt jelentőségű a víz magas jódtartalmának köszönhetően.

Jó ívóvíz után kutatva, a mai gyógyfürdő közvetlen közelében 1912-ben 32O méter mély artézi kutat fúrtak. A  mélyből feltörő víz halványsárga színű volt és ha meggyújtották, metántartalma miatt könnyedén lángra lobbant. Ez a jelenség nem hagyta nyugodni a helység vezetőségét, így vízmintát küldtek vegyelemzésre Szabadkára és Budapestre is. A kapott eredmények azt mutatták, hogy jódban különösen gazdag ásványvízről van szó (1 liter víz 2,84 milligramm jódot tartalmaz). 

A községnek akkor nem voltak meg az anyagi lehetőségei ahhoz, hogy gyógyfürdőt építhessen, ám 1930-as évek végén városi földek eladásával mégiscsak sikerült gőzfürdőt építeni a kút mellett. A gőzfürdőnek volt gőzkamrája, fürdőmedencéje, három kádja és pihenőterme. Az intézményt 1940. január 2-án adták át rendeltetésének.

1955-ben az artézi kút ásványvizét gyógyvízzé, a gőzfürdőt pedig gyógyfürdővé nyilvánították. Ettől kezdve az intézmény területe szinte építőhellyé változott. Minden évben épült valami.

1957-ben az intézményben megnyílt a fekvőbeteg-részleg.

1960-ban az intézmény terápia szolgáltatása ismét bővült, miután alkalmazni kezdték az orvosi rehabilitációt.

1966-ban új artézi kutat fúrtak, ezuttal a fürdő udvarában. Napjainkban ezt használják a gyógyterápiás medencékben és a kádakban. A 310 méter mélyből percenként 90 liter (24 óra alatt 129,6 köbméter), 25,5 Celsius-fokos gyógyvíz tör fel, amelynek vegyi összetétele azonos az első artézi kút vizével. (A gyógyvizet jódban gazdag alkálikus (NaHCO3) gyógyvizek csoportjába sorolják.)

Használata előtt felmelegítik 36-37 Celsius-fokra.

1975-ben az intézmény a zombori Egészségügyi Központ egyik munkaalapszervezete lett. 1981-ben a gyógyfürdőben megnyílt az új fizikoterápiás részleg, amely 2300 négyzetméter területen fekszik.

A bezdáni artézi kút vize tiszta, halvány sárga színű, szagtalan és enyhén lúgos kémhatású. Az egyik jódban leggazdagabb gyógyvíz Szerbiában. A rádióizotopókkal végzett külföldi kutatások azt mutatják, hogy a jódos fürdő után a bőrben még hetekig kimutatható a bejutott jód. Több orvoskutató úgy véli, hogy ez a szervezetbe felszívódó jód nemcsak nyálkaoldó hatású, hanem kedvezően hat a vérerekre, javítja a pajzsmirigy működését, erősíti a szervezet természetes ellenálló képességét (imunrendszerét) és semlegesíti a szervezetre ható kisebb atomsugárzást is.

 

A tűz miatt hetven pácienst evakuáltak a bezdáni gyógyfürdőből

Hatalmas az anyagi kár (Instagram)