Sztrájkot helyezett kilátásba a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) dolgozóinak szakszervezete, amennyiben nem kerül aláírásra az új kollektív szerződés.

A szakszervezet képviselői december 22-én tárgyaltak a kormánnyal tagjaival.

A Danas hírforrása szerint azon a megbeszélésen olyan megállapodás született, hogy december 26-án egy újabb tárgyalásra kerül majd sor, ahol megvitatják a kollektív szerződés részleteit.

– Ellenben azt a megbeszélést lemondták. A szakszervezet tárgyalói csapatával közölték, hogy értesítve lesznek majd az új időpontról, de erre nem került sor. A régi kollektív szerződés pedig február hetedikén lejár. A Szerbiai Villanygazdaság dolgozóinak szakszervezete főbizottságának álláspontja szerint egyetlen napra sem engedhető meg, hogy a vállalat alkalmazottai aláírt kollektív szerződés nélkül maradjanak, ezért olyan döntés született, hogy sztrájkba lépünk, amennyiben nem kerül sor a szerződés aláírására – közölte a lap informátora.

Elmondása szerint az EPS dolgozóinak szakszervezete olyan kollektív szerződés elfogadását követeli, amelyben a melegétel-hozzájárulás összegét 1000 dinárral, a nyaralási pótlék összegét 15 százalékkal, a végkielégítéseket pedig az eddigi három átlagfizetésről öt átlagfizetésre emelik.

Hozzátette, a szakszervezet főbizottsága egyhangú döntést hozott, hogy amennyiben a kormány február elsejéig nem válaszol a kollektív szerződés aláírására vonatkozó kérésre, akkor annak lejártát követően azonnal általános sztrájkba lépnek.

Már a sztrájkbizottságot is megalakították, amely a tiltakozást irányítja majd, amennyiben arra sor kerülne.

A szakszervezet illetékesei egyébként a szerződés szövegtervezetét még tavaly november 13-án elküldték a kormányhoz, de arra nem kaptak semmilyen választ.

Tüntetnek az EPS dolgozói (Nova/Archív)